Miért olyan borzasztó dolog a Telepszichopatikus Turbomixer?

A válasz Douglas Adams: Vendéglő a világ végén című könyvének 10. fejezetében olvasható:

Az Univerzum, mint már megjegyeztük, idegesítően nagy hely. Olyan tény ez, amit a legtöbb ember,
saját nyugalma érdekében, hajlamos figyelmen kívül hagyni.
Sokan vannak, akik boldogan elköltöznének valami kisebb helyre, amit saját maguk terveztek. Ami
igaz, az igaz, rengetegen vannak, akik ezt tényleg meg is teszik.
A Galaxis nyugati karjának egyik zugában van például egy nagy, erdős bolygó, az Oglaroon,
amelynek teljes "intelligens" populációja ugyanazon a nem túl nagy és ennélfogva meglehetősen
zsúfolt mogyorófán él. Ez az a fa, amelyen megszületnek, ahol élnek; szerelembe esnek, az élet
értelméről, a halál értelmetlenségéről és a születésszabályozás fontosságáról szóló apró
elgondolásaikat a kéregbe vésik, ahol mérhetetlenül jelentéktelen háborúikat vívják, s ahol végül, a
nehezen megközelíthető külső ágak egyikének aljára kötözve, jobb létre szenderülnek.
Ami azt illeti, az egyedüli oglarooniak, akik valaha is elhagyják fájukat, azok a kitaszítottak, akik bűnös
módon arra vetemednek, hogy felvessék az eretnek kérdést, miszerint: lehetséges-e az élet más
mogyorófákon, illetve, hogy a többi mogyorófa esetleg nem volna egyéb a túlzott mogyorófogyasztás
okozta illúziónál.
Bármily egzotikusnak tűnik is ez a viselkedés, nincs a Galaxisban olyan életforma, amely mentes
volna az efféle elhajlásoktól, s épp ez az oka annak, hogy mért olyan borzasztó dolog a
Telepszichopatikus Turbomixer, amilyen.
Amikor betesznek a Turbomixerbe, mindössze egyetlen rövid pillantást kapsz a teremtés
elképzelhetetlen végtelenségéből. Valahol az egészben van egy icipici jelzés, egy mikroszkopikus
pettyen elhelyezett mikroszkopikus petty, amelyen ez áll: "Ez vagy te."